Téma: Leonard volt kreatív alapkőzet a fa testvérek siker

David Pearson vezetett a fa testvérek az 1970-es évek, és egyike a leg--bb látványos wins volt az 1976-os Daytona 500, ahol Richard Petty mezőny utolsó kör az összeomlás után.

Mikor én tett az én-m első egy-egy interjú a fa testvérek, Glen és Leonard, féltem, hogy a halál.
Ez volt körülbelül 42 évvel ezelőtt mikor indul Motorsport íróként a Roanoke-szer, és az erdőben vezető David Pearson, voltak perzselő a NASCAR Winston Cup versenyt.
A késői Dick Thompson, a kiváló PR igazgatója Martinsville-i futamán, felvett én-hoz csinál egy történet az erdőben, a verseny-program.
Az első nem akartam csinálni.
"Fasz, alig tudom az erdőben," mondta. "Nem hiszem, bárki-e. Nem pontosan szókimondó és kimenő garázs területén."
"Youll do fine," mondott Thompson. "Majd létrehozott fel az interjút a boltjaikban Stuart (Va.)."
Pár nappal később Thompson hívott.
"Nos, ez nem volt könnyű," mondta. "Azt akarták, hogy tudja a dolgok, mint aki voltál, és mennyi ideig tartana. Mondtam 'em, akkor lenne, amilyen gyorsan csak lehetséges. Szálljunk fel ott."
Meg kell értenie, hogy a média, a nap, többek között az erdőben tartották az egyik legjobb csapat a NASCAR.
Volt egy kis szervezet, de tudták tartani a saját- és üt – ilyen erőműve, mint Holman & Moody, kicsinyes vállalkozások és Bud Moore mérnöki.
De úgy tűnt, hogy voltak távoli. Társaságkedvelő voltak. Mentek a feladatok, hatékonyan és csendesen.
Leonard Wood volt a mester gumiabroncs váltó boxkiállások során, de ő is hozzájárult, hogy a fa testvérek nagyság keresztül a tehetségek újító és építő motor.

És amikor eljött az interjú, válaszaikat rövid és titokzatos. Az erdőben soha nem adott egyenes választ, amikor jött a magyarázatok hogyan megnyerték a versenyt.
A média, tréfásan, gyakran nevezik a "magic alváz módosul" a titok a siker.
Az igazat megvallva nem volt a legcsekélyebb ötlet.
Különösen szűkszavú volt, Glen, a bátyja, a csapat tulajdonosa szerepel. Fiatalabb testvére Leonard, a vezető szerelő és képes gödör személyzetének tagja, egy kicsit jobb volt. Legalább egy csomó mosolygott.
Valójában ez volt Leonard, aki gyakorlatilag minden kérdésemre válaszolt, az interjú során. Most, igaz, a legtöbb mi kérdezte volt puszta csacsogás, mert tudtam, hogy az erdőben nem körülbelül-hoz enged laza minden verseny titkaikat.
Hallottam, "Nem, nem menjünk," több, mint egyszer.
De aztán valami történt.
Megkérdeztem az erdőben, milyen nehéz volt, hogy lépést tartson a NASCAR végtelennek tűnő szabály változások-melyeket, abban az időben, hogy tartsa a verseny egyenlő és az autógyártók a boldog.
Leonard hirtelen elhagyta a szobát.
Ő jött vissza szállító-egy doboz. Ő kiürítette a tartalmát, a padlón.
Karburátor szűkítővel lemezek számtalan méretű és formájú voltak szét a padlón.
"Lásd ez?" Leonard kérte. "Ez az, amit meg kell csinálni folyamatosan, hogy győződjön meg arról, mi vagyunk, gyors és a szabályok belül. Ez nem könnyű és tart megjelöl alot-ból idő."
Aztán elmosolyodott.
"Nem fog egy fénykép-ból minden," mondta.
Majd az oka, hogy a közepén az erdőben siker volt megütött. Leonard csak nagyon drámai módon mutatott nekem milyen keményen dolgozott, hogy kísérleti volt, és mennyire elkötelezett volt az ő szerepe, mint a csapatépítő motor.
Nem csoda, hogy az erdőben a pirítóst, a NASCAR. 1972-Ben az autó volt vezérelt, több győzelmet és Curtis Turner, Marvin Panch, A.J. Foyt Cale Yarborough-t szereti.
' 72, Az első a Pearson, nyertek, hat alkalommal.
Ez volt csak a harbinger az eljövendő dolgok. Az erdőben 11 18 versenyen nyert 1973-ban és hét további az 1974.
A legtöbb Glen Leonard vezetés és gépészeti ismeretek voltak téve.
Mindig indokolt, hogy a Glen a hadvezér volt. Az erdőben soha nem futott egy bajnokságot. Versenyeztek, csak a superspeedway faj, amely a legtöbb pénzt fizetett.
Glen választotta a kombinációja egy magasabb jövedelmet és kevesebb költségek. Azt is gondolom, ő inkább a verseny, ahol a csapat volt a legerősebb.
Az egyetlen kivétel volt a szülővárosában a pályán, a fél mérföld Martinsville-i futamán. Elég annyit mondani, uh ők voltak "kompenzált."
Eközben volt Leonard, aki a technikai zseni volt. Ő nem tanulhatnak, iskolák, vagy a kézikönyvek. Természetesen tehetséges autószerelő, aki lehet építeni a motorok a 13 éves korában volt.
Mint egy motor építője volt ördögi-majdnem olyan, mint egy őrült tudós. Senki sem tudta pontosan, mit csinált, és biztos nem volt arról, hogy mondd el senkinek, de a motorok voltak rendszeresen a legerősebb, a minden superspeedway. A számok bebizonyította, hogy.
Ez nem vége van. Leonard volt is az építész, egy fa testvérek boxkiállás – rendszeresen a leggyorsabb a NASCAR.
Leonard volt az egyik a legjobb gumi changers a sport – igen, feladatai, a csapat volt sok – de ő is felelős korszerűsítése a berendezés, a nap.
Ő létrehozott egy könnyű jack, egy sokkal könnyebb, mint a 70-80 pounders, hogy nap. Használatát a Hidraulika Delano fa, jackman és a leginkább rikító fa testvérek volna egy autót, felemelte a két szivattyú. Beletelt más csapatok több mint 10.
Leonard megtalálás ways-hoz kap a csapat légfegyverek eltávolítani és helyére a húz diók gyorsabban, és módosítja a gáz dump kanna lehetővé teszi a gyorsabb áramlását üzemanyag is tulajdonítják.
Nélkül Leonard természetes készség és a kreativitás a fa testvérek kíván soha nem értek a állapot és hírhedtté a mai napig tartanak.
Ez a legnagyobb ok, amiért Leonard egyike a legújabb beiktatás a NASCAR Hall of Fame. Bak Baker, Thomas gyógynövény, Rusty Wallace és pamut Owens csatlakozzon hozzá ebben az évben.
Pearson a csarnok második osztály tagja volt, és megbízatása erdőben bizonyosan volt sok köze, hogy.
Leonard Glen csarnoka tagként csatlakozik. Csak indokolt. Együtt a nagyság a székhelyük.
Az évek során Leonard, és vált barát ismerősök, akik társalogni könnyen és gyakran nevetni.
Persze én soha nem kérte, hogy rá mit csinált, vagy hogyan csinálta.
Azt hiszem, ő mosolygott. De ő nem válaszol. Nem a mai napig.

David Pearson drove for the Wood Brothers for several years during the 1970s and one of his most spectacular wins was in the 1976 Daytona 500, where he bested Richard Petty after a last-lap crash.

When I did my first one-on-one interview with the Wood brothers, Glen and Leonard, I was scared to death.
It was about 42 years ago when I was starting out as a motorsports writer for The Roanoke Times and the Woods, with driver David Pearson, were scorching the NASCAR Winston Cup competition.
The late Dick Thompson, the superb public relations director at Martinsville Speedway, recruited me to do a story on the Woods for his race program.
At first, I didn’t want to do it.
“Dick, I hardly know the Woods,” I said. “I don’t think anyone does. They aren’t exactly outspoken and outgoing in the garage area.”
“You’ll do fine,” Thompson said. “I’ll set up the interview at their shops up in Stuart (Va.).”
A couple of days later Thompson called me.
“Well, that wasn’t easy,” he said. “They wanted to know things like who you were and how long it would take. I told ‘em you would be as quick as possible. Get on up there.”
You have to understand that among the media of the day, the Woods were considered one of the best teams in NASCAR.
They had a small organization but they could hold their own – and beat – such powerhouses as Holman & Moody, Petty Enterprises and Bud Moore Engineering.
But it seemed they were distant. They weren’t sociable. They went about their tasks efficiently and silently.
Leonard Wood was a master tire changer during pit stops, but he also contributed to the Wood Brothers’ greatness through his talents as an innovator and engine builder.

And when it came to interviews, their answers were brief and enigmatic. The Woods never gave a straight response when it came to explanations of how they won a race.
The media, jokingly, often referred to a “magic chassis change” as the secret to their success.
In truth they didn’t have the slightest idea.
Especially reticent was Glen, the elder brother listed as the team owner. His younger brother Leonard, the chief mechanic and able pit crew member, was a little better. At least he smiled a lot.
In fact it was Leonard who answered virtually all my questions during the interview. Now, admittedly, most of what I asked was mere prattle because I knew the Woods weren’t about to let loose of any of their competition secrets.
I heard, “No, let’s not go there,” more than once.
But then something happened.
I asked the Woods how hard it was to keep up with NASCAR’s seemingly endless rule changes – which, at the time, were made to keep competition equal and the auto manufacturers happy.
Leonard abruptly left the room.
He came back carrying a box. He emptied the contents on the floor.
Carburetor restrictor plates of myriad sizes and shapes were spread out all over the floor.
“See this?” Leonard asked. “This is what I have to do constantly to make sure we’re fast and within the rules. It’s not easy and it takes up a lot of time.”
Then he smiled.
“You can’t take a photo of all this,” he said.
Then the reason that was the center of the Woods’ success hit me. Leonard had just very dramatically shown me how hard he worked, how experimental he was and how dedicated he was in his role as the team’s engine builder.
No wonder the Woods were the toast of NASCAR. By 1972 their cars had been driven to multiple victories by the likes of Curtis Turner, Marvin Panch, A.J. Foyt and Cale Yarborough.
In ’72, their first with Pearson, they won six times.
That was just a harbinger of things to come. The Woods won 11 of 18 races in 1973 and seven more in 1974.
They were making the most of Glen and Leonard’s leadership and mechanical skills.
It has always been reasoned that Glen was the strategist. The Woods never ran for a championship. They competed only in superspeedway races, which paid the most money.
Glen opted for the combination of a higher income and fewer expenses. I also think he preferred to race where the team was strongest.
The only exception was their hometown track, the half-mile Martinsville Speedway. Suffice it to say, uh, they were “compensated.”
Meanwhile, it was Leonard who was the technical genius. He didn’t learn from schools or manuals. He was a naturally talented mechanic who could build motors from the time he was 13 years old.
As an engine builder he was diabolical – almost like a mad scientist. No one knew exactly what he did, and he sure wasn’t about to tell anyone, but his engines were routinely the most powerful on every superspeedway. The numbers proved it.
It didn’t end there. Leonard was also the architect of a Wood Brothers pit stop – routinely the fastest in NASCAR.
Leonard was one of the best tire changers in the sport – yes, his duties with the team were many – but he was also responsible for modernizing the equipment of the day.
He created a lightweight jack, one far lighter than the 70-80 pounders of they day. With the use of hydraulics, Delano Wood, jackman and the most flamboyant of the Wood Brothers, could have a car lifted in two pumps. It took other teams as many as 10.
Leonard is also credited with finding ways to get the team’s air guns to remove and replace lug nuts more quickly and modifying the gas dump cans to allow fuel to flow faster.
Without Leonard’s natural skills and creativity, the Wood Brothers would have never achieved the status and notoriety they hold to this day.
That’s the biggest reason why Leonard is one of the latest inductees into the NASCAR Hall of Fame. Buck Baker, Herb Thomas, Rusty Wallace and Cotton Owens join him this year.
Pearson was a member of the hall’s second class and his tenure with Woods certainly had much to do with that.
Leonard will join Glen as a hall of fame member. It’s only appropriate. They established their greatness together.
Over the years Leonard and I became friendly acquaintances who could converse easily and laugh often.
Of course, I have never asked him what he did or how he did it.
I think he’d smile. But he wouldn’t answer. Not to this day.